Egyre több ember hétköznapjait keseríti meg a fogérzékenység. A problémát azonban a tévhit ellenére gyakran nem a fogszuvasodás, hanem a fogak folyamatos kopása okozza.
Ha Önnél is ez a helyzet, az bizonyos értelemben „jó” hír, hiszen a kopott fogak állapota gondos ápolással és megelőzéssel stabilizálható. Így elkerülhető a fogtömés, ami szuvasodás esetén mindenképpen szükséges lenne.
Állítsuk meg együtt a káros folyamatot!
A fogkopás tünetei
Ha annyira érzékeny a foga, hogy csak óvatosan mer megkóstolni forró vagy hideg, netán édes ételeket és italokat, akkor fennáll a lehetősége, hogy kopottak a fogai.
Emellett árulkodó lehet a fogak enyhe sárgasága, színük megfakulása, de az is gyanúra ad okot, ha itt-ott áttetsző a felületük. Ha kopásra gyanakszunk, akkor érdemes megvizsgálni a fogak alakját is, mert a legömbölyített, kevésbé éles fogak szintén jellemzőek a probléma fennállása esetén.
A kopás kialakulásának okai
- Savas ételek-italok fogyasztása: Fogkopás elsősorban akkor jelentkezik, ha a fogfelszínt borító kemény, strapabíró zománc egy időre felpuhul és veszít ásványi anyag-tartalmából. Ez főként savas ételek hatására történik. A felpuhulás szerencsére csak rövid ideig tart: a nyál segítségével hamarosan visszakeményedik a zománc. Ettől azonban még ne nyugodjunk meg, hiszen ha gyakori a savas hatás, akkor a felpuhulás is rendszeres, így a káros folyamat állandósul.
- Erőteljes mozdulatok a fogmosás során: Szintén tipikus eset, hogy minden gyengédséget mellőzve, agresszíven dörzsöljük a fogkefével a fogainkat, ami érthető módon koptatja a zománcot. Sokszor teszünk így annak ellenére, hogy nem az erős mechanikai hatás, hanem a helyes technika a kulcsa a megfelelő fogtisztításnak. A legjobb, ha a pontos technikát egy fogászati klinika szakembere tanítja meg nekünk, egy általános konzultáció vagy dentálhigiéniai kezelés részeként.
- Fogcsikorgatás: Szintén kedvez a kopási folyamatnak, ha a napi stresszt fogaink csikorgatásával vezetjük le éjjelente. Ebben az esetben ráadásul az is nehezíti az okok felismerését és a megelőzést, hogy a fogcsikorgatás többnyire tudattalan állapotban, alvás közben történik.
- Gyomorégés (reflux) és bulimia: A kártékony savak nemcsak az ételek-italok révén kerülhetnek a szánkba, de a gyomrunkból is. Ez akkor fordul elő, ha a gyomorsav a gyomorégés vagy a bulimiát kísérő gyakori hányás „segítségével” megjelenik ott, ahová nem való: a szájüregünkben.
- Ipari ártalom: Ritkán ugyan, de megtörténik, hogy a fogkopást a munkakörülmények okozzák. Ez akkor jellemző, ha Ön rendszeresen savas gőzöket lélegez be.
A kopás megelőzése és kezelése
Mivel a fogkopás folyamata visszafordíthatatlan, ezért a legjobb megelőzni a bajt, vagy – ha már kialakult – akkor stabilizálni az állapotot. A megelőzés módjai a következők:
- Savas élelmiszerek óvatos fogyasztása: Mivel az esetek többségében savas ételek-italok (gyümölcs, gyümölcslevek, szénsavas ásványvíz, kávé, bor stb.) okozzák a fogkopást, érdemes óvatosan közelíteni hozzájuk. Fogérzékenység esetén mérsékeljük a fogyasztásukat, illetve ha élünk velük (hiszen sok egészséges élelmiszer is savas), akkor várjuk legalább fél órát a fogmosással, hogy visszakeményedhessen a fogzománc.
- Helyes fogápolás: Fogápoláshoz válasszunk puha fogkefét, és finoman, de alaposan tisztítsuk vele a fogainkat. Figyeljünk arra is, hogy a fogkrém ne legyen sem magas fluorid tartalmú, sem pedig dörzsölő hatású (pl. szemcsés), hiszen ezzel tovább koptatjuk fogainkat.
- Fogorvosi ellenőrzés és kezelések: Végül, de nem utolsósorban ne mulasszuk el a rendszeres fogászati ellenőrzést, hiszen a probléma korai felismerése sokat segíthet a további romlás megakadályozásában. Ha ugyanis a fogkopás komolyabb, és már a fogak egészségét is veszélyezteti, akkor jó megoldás lehet a fogzománc orvosi pótlása. Ezt általában héjak vagy koronák alkalmazásával éri el a fogorvos. Ugyancsak házilag megoldhatatlan probléma a fogcsikorgatás, amit szakember segítségével szintén mérsékelhetünk a kopás elkerülése érdekében. Ha azonban más, nem fogászati jellegű betegség (pl. reflux vagy bulimia) okozza a gondot, akkor javasolt mihamarabb az illetékes szakorvoshoz (gasztroenterológus, belgyógyász stb.) fordulni.
Pokollá teszi az étkezéseit a fogérzékenység? Jelentkezzen be hozzánk, hogy kiderüljön, fogkopással van-e dolgunk, ami könnyen orvosolható!