A parodontológia a fogágyat, illetve a fogak tartószerkezetét érintő betegségekkel foglalkozó tudományág. A parodontológus szakorvos így elsősorban az ínysorvadás és a fogágybetegségek gyógyítására specializálódott. A fogbeültetéseket szintén ő végzi, és az ínyhez kapcsolódó egyéb műtétek is a szakterületéhez tartoznak.
Az Evergreen Dental fogorvosai között természetesen kiváló parodontológus specialistát is talál – hiszen klinikánkon minden fogászati tudományterület szakemberei megtalálhatóak.
A fogágybetegségről
A fogágy nem más, mint a fogat körülvevő és azt tartó szövetek összessége, amely a fog gyökerét borító cementből, a fogat körülvevő csontból és ínyből, valamint a fogat felfüggesztő rostrendszerből áll.
A fogágybetegség (parodontitis) ezeknek a területeknek a gyulladása, illetve sorvadása. Ez a kór jelenleg a fogak elvesztésének második leggyakoribb oka (az első a fogszuvasodás).
Az emberek jelentős része küzd ezzel a problémával, de sajnos sokan egyáltalán nincsenek tudatában, hogy baj van, és kezelésre szorulnak. Pedig a terápia alapvető fontosságú, ugyanis a fogágybetegség előrehaladottabb állapotában nemcsak az ínyre, de a fogat rögzítő csontra és a felfüggesztő rostrendszerre is kiterjed. A következmény: meglazult fogak és gyulladásos tasakok, tele káros baktériumokkal, amelyek egyre mélyebbre hatolva súlyosbítják a problémát. A legrosszabb esetben a végeredmény sajnos a fogak elvesztése.
A fogágybetegség okai
Nem megfelelő szájhigiéné
A fogágybetegség kialakulása több okra vezethető vissza. A leggyakoribb kiváltó tényező mégis a helytelen fogápolási rutin. A fogakon tartósan megtapadt lepedék, illetve fogkő jelenléte ugyanis gyulladást eredményez az ínyben. Jó hír, hogy ez egy darabig még visszafordítható folyamat: helyes napi tisztítással és rendszeres fogkő-eltávolítással megelőzhető.
Mint mindig, ebben az esetben is érdemes tehát kiemelt figyelmet fordítani a megelőzésre, mert egy ponton túl a szövetek már nem képesek teljes mértékben regenerálódni. Ennek következménye az íny visszahúzódása, a csont lebomlása és a fogak meglazulása.
A folyamat okozói a lepedékben, a fogkőben és a fogat körülvevő tasakokban rejtőző baktériumok, amelyek a csont felé haladva egyre agresszívebbé válnak, így egyre nagyobb pusztítást végeznek.
Dohányzás, cukorbetegség és genetika
A nem megfelelő szájhigiénén túl számos további rizikófaktora is ismert a fogágybetegség kialakulásának. Ezek közé tartoznak például a dohányzás, a cukorbetegség és egyes genetikai faktorok, melyek jelenléte tovább növeli a kialakulás kockázatát.
Ha a hajlam öröklött, akkor különösen fontos a helyes fogápolás, mert a fogak elhanyagolása a genetikával karöltve sokszorosára növelheti a betegség súlyosságát. Az öröklött hajlam következtében a páciens szájában található baktériumflóra sokkal több úgynevezett parodontopatogén baktériumot tartalmaz, amelyek jelenléte előidézi a fogágybetegség kialakulását. Emellett olyan gének mutációja is fennállhat, amelyek gyulladásos faktorokat termelő enzimeket kódolnak, ezáltal nagyobb az esélye a fog tartószöveteiben kialakuló gyulladásnak.
Szakszerűtlen fogpótlás vagy tömés
A fentieken túl egy nem kellő körültekintéssel tervezett fogpótlás vagy akár egy magas tömés hatására is könnyen túlterhelődhetnek a fogak. Ennek szintén következménye lehet az adott fog körüli jelentős csontpusztulás, amely további költséges és fájdalmas fogászati helyreállító kezelésekhez vezethet. Feltéve, hogy halogatjuk a terápia elkezdését. Minél korábban lépünk ugyanis a gyógyulás érdekében, annál nagyobb az esélye, hogy van mód a káros folyamat megállítására.
A fogágybetegség tünetei
A kórképnek számos tünete létezik, amelyek a kezdetlegestől a nagyon súlyos állapotokig kísérhetik a betegséget. A következő jelek megléte esetén érdemes fogágybetegségre gyanakodni, és mielőbb ellátogatni a fogorvoshoz:
- Vöröses, lilás, duzzadt íny,
- ínyvérzés (fogmosáskor, étkezéskor),
- kellemetlen szájszag,
- a fogak körüli tasakokból távozó, kellemetlen ízű és szagú váladék,
- visszahúzódott fogíny,
- hosszabbnak tűnő fogak (ekkor a fog gyökere is kilátszik az ínyvisszahúzódás következtében),
- eredeti helyükről elvándorló fogak,
- mozgatható fogak,
- fájdalom (általában akkor jelentkezik, amikor az íny duzzadt és vérzékeny).
A fogágybetegség kezelése
A fogágybetegség gyógyítása egy komplex, nagy szakértelmet igénylő feladat, amelyben a parodontológus specialista mellett nagy szerepe van a páciens közreműködésének is. Lássuk, mit tehetünk a kórkép ellen!
- A kezelés minden esetben szigorúan a tökéletes szájhigiénia kialakításával, majd fenntartásával kezdődik. A szükséges ismeretek elsajátításához (pl. fogkefe, fogselyem helyes használata) klinkánk fogorvosai szakszerű segítséget nyújtanak a konzultációk során. A szájhigiénébe beletartozik az enyhébb, íny feletti fogkövek eltávolítása, melyet dentálhigiénikus is végezhet, illetve a speciális, makacsabb íny alatti fogkövek levétele, mely már szakorvosaink kompetenciája.
- Ezt követi a kezelés következő lépése: az úgynevezett kürettálás, melynek során helyi érzéstelenítésben áttisztítjuk a fogak körül kialakult tasakokat. A kürettálás együtt jár az egyéb gyulladásos szövetek eltávolításával is.
- A kürettálást követően 3-4 hét múlva visszavárjuk Önt egy kontrollvizsgálatra. Ekkor ismét megvizsgáljuk a fogágy állapotát, és ennek megfelelően folytatjuk a kezelést.
- Amennyiben előrehaladottabb a fogágy pusztulása, további kiegészítő beavatkozásokra is szükség van. Ez szituációtól és egyéntől függően más-más megoldást jelent, ezért teljesen egyénre szabottan javasolunk Önnek egy hatékony kezelési metódust.