Mutasd a fogad: megmondom, mit eszel!

Mint minden egészségügyi problémára, a fogászati betegségekre is igaz, hogy a legjobb „gyógymód” ellenük, ha nem is hagyjuk őket kialakulni. A megelőzés pedig az asztalnál kezdődik: csak rajtunk múlik, hogy fogbarát vagy káros élelmiszereket választunk-e a csábítóan gazdag kínálatból. Bloposztunkban eláruljuk, mit érdemes tartani otthon a hűtőben, és mit hagyjunk inkább a boltban, ha jót akarunk fogainknak.

A fogak ellenségei

Az egészséges fogak számára a legnagyobb fenyegetést az étkezés során keletkező savak jelentik. A sav ugyanis a fogzománccal érintkezve alattomos aknamunkába kezd: a zománcban lévő ásványi anyagokat támadva rongálja a fog és az íny felszínét. Ez pedig egyenes út a fogszuvasodáshoz, illetve az ínybetegségekhez. A sav hatására érzékennyé válnak a fogak, nagy kínokat okozva a hideg és a meleg ételek vagy italok fogyasztásakor. De a savak okolhatók a fogkő kialakulásáért is. A sárga, nem túl esztétikus képződményeket érdemes rendszeresen eltávolíttatni egy alapos dentálhigiéniai kezelés során – így az egészségmegőrzésen túl fogsorunk igényes megjelenéséért is sokat tehetünk.

Logikusan arra gondolhatnánk, hogy a fogkefe és a fogkrém a leghatékonyabb fegyver – ám ez csak részben igaz. Nem mindegy ugyanis, mikor mosunk fogak, ha magas savtartalmú étellel-itallal volt dolgunk. Mivel a sav azonnal elkezdi gyengíteni a fogzománcot, ezért inkább várjunk fél órát a fogak megtisztításával, hogy a zománc visszanyerhesse eredeti keménységét. Ebben a küzdelemben segítségünkre van a nyál, amely nagy erőkkel igyekszik semlegesíteni a savak eróziós hatását, a fogmosásig tartó időszakban is. De azzal is sokat javíthatunk a helyzeten, ha étkezés után alaposan kiöblítjük tiszta vízzel a szánkat.

A legjobb megoldás persze mindig az, ha távol tartjuk magunkat a káros savakat képző élelmiszerektől – amennyire csak lehetséges. Lássuk, mi minden van a tiltólistán:

  • cukros édességek a csokitól a süteményekig;
  • cukorkák, nyalókák, karamella és minden édesség, amit hosszan kell szopogatni, mert ezek értelemszerűen fokozzák a savak termelődését – viszont a türelmetlenül, gyorsan elropogtatott keménycukorkák a fogak megrepedéséhez vagy eltöréséhez vezethetnek;
  • színes cukorkák, amelyek a saverózión túl ráadásul el is színezhetik a fogunkat;
  • citrusfélék, amelyek ugyan tele vannak vitaminnal, mégis érdemes mértéket tartani a fogyasztásuk során, savasságuk miatt;
  • alkoholos italok, illetve savképző mellékhatású gyógyszerek;
  • bármi, amit éjszaka nassolunk – ilyenkor ugyanis a nyáltermelődés lassabb, így a fogak védtelenebbek a savak ellen;
  • cukros, szénsavas italok, amelyek foszforsavtartalmuknál fogva megkötik a csontok és fogak egészségét elősegítő kálcium felszívódását;
  • magas keményítőtartalmú élelmiszerek, pl. burgonya és kenyér.

Ételek a fogak épségéért

Szerencsére nem kell minden ételtől és italtól tartanunk, ha a fogaink épségéről van szó. A fentebb említett élelmiszereket majdnem minden esetben helyettesíthetjük olyasmivel, amiért nemcsak fogsorunk lesz hálás, de sokat tehetünk általános egészségi állapotunk megőrzéséért is. A következő élelmiszereket bátran és jóízűen fogyaszthatjuk:

  • nem citrusos, azaz kevésbé savas gyümölcsök és zöldségek, amik fokozzák a nyálelválasztást, így savsemlegesítő hatásúak – a keményebb állagúak pedig edzik az állkapcsot és a fogakat is;
  • szénsavmentes ásványvíz és frissen préselt zöldséglevek, a cukros üdítők helyettesítésére;
  • magas fehérje- és kálciumtartalmú ételek: tej, keményebb sajtok, joghurt – mert mindegyikük óvja a fogakat az ásványianyag-veszteség ellen;
  • fluoridban gazdag ételek-italok, köztük a halak, a cukormentes gabonapelyhek, a fluoridos ásványvizek, az izotóniás italok és a tea (utóbbit csak mértékkel igyuk, mert hamar a fogak elszíneződését okozhatja);
  • végül pedig az elmaradhatatlan cukormentes rágógumi, amely nyálelválasztást fokozó hatása miatt jó szolgálatot tesz akkor, ha épp nincs lehetőségünk fogat mosni.

Előzze meg a bajt: az egészséges táplálkozás mellett járjon rendszeresen, legalább félévente fogászati szűrésre! Klinkánk kiváló fogorvosai segítenek elejét venni a problémáknak: várjuk bejelentkezését.